Ezeken az oldalakon a 12.E osztályban tanító tanárok az otthoni felkészüléshez teszik közzé az órákon bemutatott, megoldott tananyagokat, magyarázatokat, házi és szorgalmi feladatok pontos leírását. Jó tanulást kívánunk!
2018. szeptember 26., szerda
2018. szeptember 24., hétfő
2018. szeptember 23., vasárnap
Hosszú esszé gyakorló feladat
A feladat magyarországi holokauszthoz kapcsolódik. (hosszú)
Mutassa be a források és ismeretei segítségével a hazai zsidóság sorsának alakulását 1944–
1945-ben! Térjen ki a magyar állam és társadalom szerepére is!
„1944 áprilisának második felében jártunk […] Egyik napról a másikra zárolták
vagyonukat, bezártak bankokat, elvették üzleteiket, birtokaikat, vállalataikat. Azután
a rádiót kobozták el, a tej-, vaj- és élelmiszeradagjaikat csökkentették, és minden nap
százával tartóztatták le a zsidóság kiemelkedőbb alakjait.” (Részletek egy visszaemlékezésből)
„Amikor a csendőrök a vagonba vittek, ütöttek-vertek, kergettek minket és aki elesett,
arra ráléptek. 70 ember volt egy vagonban. Kaptunk egy vödör vizet, egy WC-vödröt
és a 70 személy részére 4 kenyeret. Volt olyan vagon, ahova még WC-vödröt sem
adtak. 3 napig utaztunk. A gyerekek könyörögtek vízért, de nem volt. A szerelvény
Kassa felé ment, de mi már Királyhágón láttuk, hogy nem a Hortobágyra megyünk.
Ekkor elvesztettük minden reményünket. Kassán kinyitották a vagont és ott adtak át
a magyarok a németeknek.” (Részlet egy Auschwitzba szállított zsidó vallomásából)
A zsidónak tekinthető népesség Magyarországon
Időpont Összesen (ezer fő) Ebből a vidékiek aránya
1941 (a revíziók után) 825 70%
1945 tavaszán 216 33%

Középszintű érettségi témakörök
Érettségi témakörök
- Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5.
században.
- Társadalmi és politikai küzdelmek az ókori
Rómában Julius Caesar egyeduralmi kísérlete.
- Az európai kultúra alapjai A görög-római
hitvilág.
Az antikvitás kiemelkedő kulturális emlékei.
A zsidó vallás fő jellemzői.
A kereszténység kialakulása és főbb
tanításai.
- A
hűbériség és a jobbágyság jellemzői. Az uradalom és a mezőgazdasági technika.
- A nyugati
és a keleti kereszténység főbb jellemzői. Hitélet és vallások (pl. keresztény,
zsidó) – együttműködés és konfliktusok.
- A
középkori város és a céhes ipar.
- Az iszlám
vallás kialakulása és főbb tanításai.
- A román és
gótikus építészet; a reneszánsz kultúra.
Első ismétlő dolgozat 2018. okt. 11.
- A magyar
nép eredete, vándorlása és a honfoglalás.
- Géza
fejedelemsége és I. (Szent) István államszervező tevékenysége. A tatárjárás és
az ország újjáépítése IV. Béla idején.
- A
középkori magyar állam megerősödése I. Károly idején.
- Hunyadi
Mátyás reformjai és külpolitikája.
- A
földrajzi felfedezések és a kapitalista gazdaság jellemzői.
- A lutheri
és kálvini reformáció. A katolikus megújulás. A barokk stílus jellemzői.
- Az
alkotmányos monarchia jellemzői Angliában.
- A
felvilágosodás eszmerendszere és főbb képviselői források alapján.
- A mohácsi
vész és az ország három részre szakadása. A várháborúk (1541-1568).
- Erdély
sajátos etnikai és vallási helyzete. A hazai reformáció és a barokk kulturális
hatásai.
- A
Rákóczi-szabadságharc okai, főbb eseményei és eredményei.
- Demográfiai
és etnikai változások a 18. században. Mária Terézia és II. József reformjai.
- Az Emberi
és polgári jogok nyilatkozatának alapkérdései.
- A korszak
főbb eszmeáramlatainak (liberalizmus, nacionalizmus, konzervativizmus és
szocializmus) jellemzői.
- A
szövetségi rendszerek kialakulása.
- Az ipari
forradalmak legjelentősebb területei (könnyűipar, nehézipar, közlekedés),
néhány találmánya és a gyáripar kezdetei.
- A
reformkor fő kérdései, Széchenyi és Kossuth reformprogramja.
- A pesti
forradalom eseményei, az áprilisi törvények. A szabadságharc főbb katonai és
politikai eseményei.
- A
kiegyezéshez vezető út. A kiegyezés tartalma és értékelése.
- Gazdasági
változások a dualizmus korában. A magyar polgárosodás társadalmi, gazdasági jellegzetességei, sajátosságai. Népek,
nemzetiségek (pl.: zsidók, németek) szerepe a modernizációban. Etnikai
viszonyok és a nemzetiségi kérdés a dualizmus korában.
- Az első
világháború (hadviselők, frontok, a háború jellege). Az első világháborút
lezáró békerendszer.
- A náci
Németország legfőbb jellemzői.
- A
kommunista ideológia és a sztálini diktatúra a Szovjetunióban.
- A
világháború előzményei, kitörése és jellemzői. A holokauszt.
- A trianoni
békediktátum és következményei.
- Az
ellenforradalmi rendszer konszolidációjának legfontosabb lépései. A magyar
külpolitika a két világháború között. A politikai rendszer főbb jellemzői.
Társadalmi, gazdasági, ideológiai kérdések.
- Társadalmi
rétegződés és életmód a húszas-harmincas években. Az antiszemitizmus megjelenési
formái és a „zsidókérdés” Magyarországon.
- Magyarország
háborúba lépése és részvétele a Szovjetunió elleni harcokban. Magyarország
német megszállása és a nyilas hatalomátvétel. A holokauszt Magyarországon.
- A keleti
és a nyugati blokk főbb politikai, gazdasági, társadalmi jellemzői, a
hidegháborús szembenállás jellemzői. Az ENSZ létrejötte, működése.
- A
kétpólusú világrend megszűnése; a Szovjetunió és Jugoszlávia szétesése;
Németország újraegyesítése.
- Az Európai
Unió alapelvei, intézményei és működése.
- A globális
világgazdaság ellentmondásai.
- Az
egypárti diktatúra működése, a gazdasági élet és a mindennapok jellegzetességei
a Rákosi-korban.
- Az 1956-os
forradalom és szabadságharc kitörésének okai és főbb eseményei; a megtorlás.
- A rendszer
jellemzői a Kádár-korszakban, életmód és mindennapok.
- A
rendszerváltozás főbb eseményei. A piacgazdaságra való áttérés és
következményei.
- A határon
túli magyarság 1945-től.
- A
magyarországi romák története és helyzetének főbb jellemzői napjainkban. A
szociális ellátórendszer fő elemei.
- Az emberi
jogok ismerete és a jogegyenlőség elvének bemutatása, az állampolgári jogok,
kötelességek. A politikai intézményrendszer fő elemei (országgyűlés, kormány,
köztársasági elnök, alkotmánybíróság, ombudsman, helyi önkormányzatok, az
Alaptörvény). A választási rendszer fő elemei.
- A
háztartás pénzügyei (adók és járulékok, pénzkezelési technikák, banki
ügyletek). A munkaviszonyhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek, a
munkaviszony megszűnése.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)